Közönséges őszi reggel volt. Az ég nyomasztó szürke színt öltött, a fákról már majdnem minden levél lehullott, az avar az út szélén rohadt. A megállóban néhány ember várt a buszra. Egy középmagas öregember újságot olvasott, mellette egy férfi zenét hallgatott, tőle balra két huszonéves lány cseverészett. A buszváróban egy anyuka próbálta gyermekét szórakoztatni, mellettük egy hajléktalan aludta az igazak álmát saját hányásában, egy középkorú hölgy nem bírta ezt a szagot elviselni ezért pár méterrel arrébb álldogált miközben telefonján babrált.
                A buszmegálló mellett egy, már félig lekopott zebra volt. Egy vékony huszonéves fiú akart át kelni. Lelépett a járdáról, cipője belesüppedt a rothadó, feketés színű levél kupacba. Majd balra nézett, de már késő volt. A fekete autó megállíthatatlanul száguldott felé. Hatalmas csattanás hallatszódott, majd a test a kemény aszfalton landolt.
                Az öregember abbahagyta az olvasást, a férfi a zenehallgatást, az anyuka és gyermeke a játékot, a két lány a cseverészést, a középkorú hölgy pedig a mobil telefonjának nyomkodását, az öntudatlan hajléktalanon kívül egy pillanatra mindannyian az aszfalton fekvő testre figyeltek. Rémülten nézték az magatehetetlen fiút. Még élt. Csontjai összetörtek, sebeiből vércsordogált, de még élt.  A gázoló is kinézett egy pillanatra kocsijából a fiúra.
De ez a pillanat gyorsan elmúlt.
Az öregember újra elmerült az újságában, a férfi visszakapcsolta zenéjét, a lányok megint cseverésztek, az anyuka és gyermeke folytatták játékukat, a hölgy pedig megint belefogott a gombok nyomkodásába. A sofőr pedig rálépett a gázra, és áthajtott a fiún.
                Újabb autók jöttek és mind áthajtottak a testen. Csontjai lassacskán teljesen szétporladtak, az időközben eleredő eső lemosta az útról a vért. Tucatnyi jármű lapította tovább a holttestet, míg az végül teljesen eggyé nem vált az aszfalttal.

Schuck Róbert
Ez az írásom megjelent a Szó-kincs 2011 antológiában ls a 2014. májusi Közgaszdászban.